A művészetre lehet építeni! – elindult a Building on Art

2022-10-12

Rangos ingatlanpiaci szereplők összefogásával elindult a Building on Art program és önkéntes együttműködési platform, amelynek célja, hogy elősegítse, hogy a magyar ingatlanberuházásokhoz művészeti tartalmak kapcsolódjanak. A program egyik alapítótagja a WING, a magyar ingatlanpiac egyik vezető ingatlanfejlesztő és -befektető cége, és jelentős régiós ingatlanpiaci szereplő, amely elkötelezett a hosszú távú értékteremtés mellett, mind építészeti, mind gazdasági, mind pedig társadalmi értelemben. A WING eddigi működése során is több projektjét egészítette ki kortárs művészeti tartalmakkal, hogy inspirálja az általa létrehozott ingatlanok használóit, a programhoz való csatlakozással pedig újabb lépést tett afelé, hogy támogassa a kulturális örökség fejlődését.

Magyarország vezető ingatlanpiaci szereplőinek összefogásában elindult a Building on Art program, amelynek célja a kultúrateremtés, vagyis az, hogy a hazai beruházások esetében széles körben elterjedt gyakorlattá váljon a kortárs művészet bevonása.

A program egyik alapító tagja a WING, amelynek társadalmi felelősségvállalásának középpontjában az ember áll. Céljuk, hogy élhetőbb jövőt teremtsenek a felnövekő generációk számára. Ezáltal a vállalat fontosnak tartja a hazai kortárs művészek támogatását és a kortárs kultúra szélesebb körű ismertségének és elismertségének elősegítését.

A WING több mint 20 éves fennállása óta több projektjét is kiegészítette kortárs művészeti tartalmakkal. Az egyik, a cégcsoport által korábban átadott alkotás „Az épülés szelleme, Nagy Corvinus Napóra” nevet viseli, amely Jovánovics György nevéhez fűződik. A Kossuth-díjas művész munkája a Budapesti Corvinus Egyetem új épületének Duna parti homlokzatát díszítő 33 méter magas és 28 elemből álló szobor installáció. Továbbá Várnai Gyula, a magyar kortárs művészet egyik legjelentősebb alkotója is egyedülálló művet hozott létre a WING által fejlesztett Hegyvidéki Bevásárlóközpontban, Erdő a tisztáson címmel. A 70 négyzetméter nagyságú lentikuláris print a valaha készült legnagyobb műalkotás, amelyet ezzel a technikával alkottak, a kifejezetten a helyszín adottságaihoz megálmodott és megvalósult installáció egy Gyermekláncfű-mező stilizált felnagyítása.

A WING művészeti támogatásának következő lépcsőfoka a Building on Art programhoz való csatlakozás. A programot az október 6-9. között az Art Market keretében megrendezett Inside Art konferencián jelentették be. Az alapító tagok a GTC Magyarország Ingatlanfejlesztő Zrt., a Jones Lang LaSalle (JLL Budapest), a Market Építő Zrt., az Optima Befektetési Zrt. és a WING Zrt. Az eseménynek keretet adó konferencián résztvevők a meghívott nemzetközi és hazai vendégek előadásai révén közelebb kerülhettek az ingatlanfejlesztések és a kortárs művészet kapcsolódásaihoz is.

 

További híreink